VOX AC15 CC1X
VOX AC15 CC1X
A VOX erősítők hangzásvilága alapvetően határozza meg a Beatles gitárjainak hangját. A Please Please Me-től a Rubber Soul albumig (ez után kezdtek el Fendert is használni) gyakorlatilag minden nagylemezük meghatározó gitárerősítője a VOX volt.
Legtöbben a legendás AC30-ast kötik a zenekarhoz, ami félrevezető, hiszen évről évre más-más, újabb és újabb Vox erősítők jelentek meg, amiket VOX a változó, növekvő igények szerint, többek között kifejezetten a Beatles számára fejlesztett: volt olyan erősítő, amit „Super Beatle” névre kereszteltek. A lemezeken és koncerteken hallható gitárhang ezért egy sor különböző Vox erősítőt dicsér, nem csupán a legendás AC30-ast. A stúdióban vagy színpadon készült felvételeken jól látható, milyen sokféle, szebbnél szebb VOX erősítővel dolgozott a Beatles. Itt jegyezném meg, hogy legnagyobb örömünkre az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy 2016-ban egy hivatalos partneri szerződést kötött velünk a VOX erősítőgyártó cég. Erről bővebben itt olvashattok: a VOX és a THE BLACKBIRDS története.
A VOX cég többször is gazdát cserélt: először a hatvanas évek közepén és azóta többször is. Az én erősítőm egy VOX AC15 CC1X, a Vox Custom Classic szériájának 15 W-os, 2007-es példánya egy darab, 12 colos Blue Bulldog hangszóróval szerelve. Magyarán a „Korg tulajdonú” korszak terméke. A Korg elmondása szerint ezzel a szériával tértek vissza az autentikus vintage gyökerekhez. Ez az állítás sokak szerint vitatható, az viszont tény, hogy nagyszerű hangú erősítővel van dolgunk, és a Made in China felirat az egyetlen jele annak, hogy a Távol-Keleten készült.
Az erősítő kifejezetten elegáns megjelenésű. Egyik nagy titka pedig az egyszerűség. A kezelőgombok a tetejére kerültek. Az egyetlen sáv bass és treble hangszínszabályozókkal, gain potméterrel, lábbal is kapcsolható tremolóval és reverbbel rendelkezik, majd a sort a „master volume” zárja. Szeretem, ha egy erősítő a potméterei létező összes állásában értelmezhetően, jól szólnak, ez esetben pedig erről van szó.
A hangzást alapjában határozza meg a két darab EL84-es végfokcső és a 12 colos, legendás, „Blue Bulldog” fantázianévre hallgató, kékszínű hangszóró. Volt szerencsém alapszériás hangszóróval szerelt VOX-hoz is, ami szintén jól használható, de azt kell, hogy mondjam, az igazi szép hangot a Blue Bulldog-gal lehet elérni. Én ezért azt gondolom, hogy ez a hangszóró az erősítő másik titka. Ugyan csak 15 watt, mégis elég jó hangnyomással rendelkezik, nagyszerű, mély- és középfrekvenciákban gazdag, markáns, kerek hangzással bír, és méreteihez képest eléggé „nagyot szól”.
Összességében elmondható, hogy rendkívül jól használható, egyszerű, jó hangú, szép kivitelezésű, kis mérete ellenére kellően hangos erősítőt tisztelhetünk a VOX AC15 CC1X-ben, és mindezen tulajdonságai miatt személy szerint nagyon megszerettem.
Dobos László (2013)
Az 1965-ös Shea Stadium koncertre is elkísérték a fiúkat a hatalmas VOX erősítők
----------------------------------------------------------------------------------------------------
THE BLACKBIRDS BEATLES EMLÉKZENEKAR MAGYARORSZÁG ÉLŐ BEATLES SHOW // THE BLACKBIRDS BEATLES TRIBUTE BAND HUNGARY LIVE BEATLES SHOW BUDAPEST BEATLES LIVERPOOL
TRIBUTE TO JOHN LENNON PAUL McCARTNEY GEORGE HARRISON RINGO STARR A HARD DAY'S NIGHT HELP LET IT BE ABBEY ROAD YELLOW SUBMARINE BORS ŐRMESTER SGT. PEPPER HUN
----------------------------------------------------------------------------------------------------