fix bar
fix bar
fix bar
fix bar
fix bar
fix bar

SZERETJÜK A BEAT-LISZT!

Szeretjük a Beat-Liszt! (Liszt és a Beatles)

A korabeli tudósítások szerint a Beatlemania első jelei Liszt Ferenc koncertjei alkalmával jelentkeztek először. Liszt - aki korának egyik legvonzóbb férfiideálja volt - szinte megbabonázta a női hallgatóságát, akik elragadtatott bekiabálásokkal és zsebkendőik bedobálásával jelezték, hogy most már tényleg nem bírják tovább türtőztetni magukat.

 

 

Megszületett a Lisztománia – amiről mellesleg Ringo Starr és Roger Daltrey (The Who) főszereplésével egy furcsa film is készült, a hetvenes években.

 

 

Azt sajnos nem tudjuk, hogy Liszt zenei törekvései milyen szerepet játszhattak a beat zene kialakulásában,  de magával a liszttel a fiúknak is többször meggyűlt a bajuk.

Történt pedig, hogy 1964 végén, a brit turné a záró koncertjéhez érkezett Bristolban. A helyi egyetem néhány vicces kedvű diákja pedig úgy döntött, megtréfálják a híres liverpooli négyest. Még a koncert kezdete előtt bejutottak, a terembe, majd felmászva a színpad feletti zsinórmesteri területre, csak az alkalomra vártak. A négy hetes turné dalai a következők voltak:  ‘Twist And Shout’; ‘Money (That’s What I Want)’; ‘Can’t Buy Me Love’; ‘Things We Said Today’; ‘I’m Happy Just To Dance With You’; ‘I Should Have Known Better’; ‘If I Fell’; ‘I Wanna Be Your Man’; ‘A Hard Day’s Night’, és ‘Long Tall Sally’. Hét dalt kellett tehát kibírniuk a kötelek között lógva, hogy tervüket megvalósíthassák. Az ’If I Fell’ már az utolsó taktusoknál tartott, amikor a csínytevők mindegyike egy-egy zacskó lisztet szórt a Beatles fiúk fejére. A srácok előbb meglepődtek, majd dőltek a nevetéstől. Lennon fel is ajánlotta, hogy akkor most mennek és beülnek a sütőbe, de a közönség ijedt sikítással inkább a koncert folytatására szavazott.

 

 

Hogy ez a történet adta-e az ötletet nekik, hogy életük utolsó hivatalos brit koncertje, az 1966-os NME gála előtt szakácsnak öltözzenek, nem tudjuk. Az viszont bizonyos, hogy erre a bulira szakácsnak öltözve jutottak be a hátsó bejáraton. Fehér ruha, kötény, szakácssapka… a teljes szerkó. Hogy még hihetőbb legyen a történet, mind a négyen egy-egy tál süteményt egyensúlyoztak, miközben rohantak az öltözőik felé…  egészen addig, míg az elől futó Ringo fel nem bukott valamiben és a többiek szépen rá nem zuhantak teljes lisztfelhőbe és cukorködbe borítva a folyosót. És csak rázta őket az önfeledt nevetés….

 

Peterdi Gábor (Egri Road Beatles Múzeum)

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------

THE BLACKBIRDS BEATLES EMLÉKZENEKAR MAGYARORSZÁG ÉLŐ BEATLES SHOW // THE BLACKBIRDS BEATLES TRIBUTE BAND HUNGARY LIVE BEATLES SHOW BUDAPEST BEATLES LIVERPOOL

TRIBUTE TO JOHN LENNON PAUL McCARTNEY GEORGE HARRISON RINGO STARR A HARD DAY'S NIGHT HELP LET IT BE ABBEY ROAD YELLOW SUBMARINE BORS ŐRMESTER SGT. PEPPER HUN

----------------------------------------------------------------------------------------------------