fix bar
fix bar
fix bar
fix bar
fix bar
fix bar

STRAWBERRY FIELDS FOREVER

Amikor John Lennon 1966-ban a spanyolországi Almeira festői tengerpartján forgatta a How I Won the War c. filmet, közben egy gyermekkort idéző dalon is dolgozott. A dal helyszínéül az Üdvhadsereg által 1936 óta üzemeltetett liverpooli árvaházat választotta, amit Strawberry Fieldnek neveztek.

 

Lennon a spanyolországi Hotel szobájában, a Strawberry Fields Forever c. dal komponálása közben.

 

A dal egyes szakaszai 1964 eleje óta már biztosan ott kavarogtak az elméjében, mivel az USA-ba érkezésüket követően filmen meg is örökítették, ahogyan Lennon egy Melodica hangszeren a dal későbbi mellotronra átültetett dallamát próbálgatja egy hotelszobában. A kezdetleges gitáros verzió felvételét, mely McCartney véleménye szerint túlságosan is Bob Dylan It's All Over Now, Baby Blue című szerzeményére emlékeztetett, Lennon megszakította a Not Only...But Also című röpke TV szereplése miatt, ahol másodszor szerepelt a Beatles nélkül, a korábban szégyellt szemüveggel az orrán.

 

John Lennon az említett TV műsorban, 1967-ben

 

Viszont addig új ötleteket gyűjtött, melynek kivitelezésébe a többiek is beszálltak dobbal, mellotronnal (fúvós hangszerek mintáit játszó billentyűs hangszer), háttérvokállal, elektromos és basszusgitárral, majd ezek 15-ös és 24-es számú anyagaiból szerkesztettek egy lehetséges variációt. Első verziója így nézett ki: Első sáv – mellotron (McCartney), dob (Starr), gitár (Lennon). Második sáv – slide gitár (Harrison). Harmadik sáv – duplázott ének (Lennon). Negyedik sáv – basszusgitár (McCartney).   

Egy héttel később Dave Harries műszaki mérnök felügyelete alatt (Martin és Emerick négy órát késett egy Cliff Richard film premierje miatt) Lennon jóval sűrűbb szerkezetet kért, és a stúdióban minden megtalálható hangszert belerámolt a dalba, hogy a lehető legteljesebb pszichedelikus hatást érhesse el. Belekerült több, a későbbiek során visszafelé lejátszott különféle ütőhangszer (üstdob, cintányér, rumbatök, kubai bongo), megszólalt Harrison jóvoltából egy svarmandel nevű (citerához hasonló) hárfaszerű hangokat adó, indiai húros hangszer, sőt, még a stúdióban ott lévő Mal Evans és Neil Aspinal kezébe is belenyomtak egy-egy csörgőt és guirót. A lassacskán kialakuló szürrealista, álomszerű szerzeményéhez George Martin még meghívott négy trombitást és három csellóst, melynek anyagát december 15-én egy külön sávra rögzítették a későbbi keverések miatt, és ami a végleges a 26-os számú felvételnevet kapta.

 

A dal klipforgatásán

 

Második verziója már ezekből állt össze: Első sáv – dob (Starr), ütőhangszerek (Starr, Aspinall, Evans, Doran, McCartney, Lennon, Harrison). Második sáv – svarmandel (Harrison), vad dobpergés (Starr). Harmadik sáv – 4 trombita (Tony Fisher, Greg Bowen, Derek Watkins, Stanley Roderick, 3 cselló (Norman Jones, Derek Simpson, John Hall), mellotron (McCartney). Negyedik sáv – duplázott ének, zongora (Lennon), slide gitár (Harrison), basszusgitár (McCartney). Martin véleménye szerint a dal már így is egy „nagy rakás hang” volt, de a munkálatok mégsem értek véget, Lennonnak ugyanis a november 28-29-én rögzített első verzió 7-ik felvételének első része, a december folyamán készített és nagyzenekarral dúsított második verzió 26-ik felvételének második része tetszett. Oda is ment Martinhoz, hogy a két anyagot össze kellene varrni, aki válaszképp elmagyarázta, hogy tempó és hangmagasságbeli problémák miatt ez lehetetlen. Azonban Lennon hajthatatlan maradt, így Martin és Emerick december 22-én kénytelen volt hozzálátni, hogy az erre a célra valamelyest használható egyetlen akkori eszközzel, a varispeeddel (sebesség és hangmagság árnyaltabb változatására képes szerkezet) öt százalékkal lelassítva az eredetileg gyorsabb elsőt és felgyorsítva a lassabb második verziót összeillesszék a felvételeket. Pengével vágták, majd a két szalagot összeragasztották. A váltás a „let me take take you down, cause I’m…” (take 7) és a „…going to, Strawberry Fields” (take 26) szavak között pontosan 01:00-nél hallható, ettől a pillanattól Lennon hangszíne magasabbra és gyorsabbra vált.    

 

Az Abbey Road stúdióban "munka" közben

 

A turnék folytán elhasznált energiáik, kreativitásuk kiteljesedett, csak az eredetileg kislemezre szánt Strawberry Fields Forever című dallal hozzávetőleg ötvenöt órát foglalkoztak és a meló zöme - a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band - pedig csak eztán következett. A hatalmas lendület azonban nem hozta meg a kirobbanó sikert, az angol lista legtöbbjén a kislemez lefékezett a második helyen és az amerikai Billboardon is csupán a nyolcadik lett (leszámítva a Penny Lane-t, ami elsőként végzett).    

George Martin mindig is büszke volt erre a technikai bravúrra, a 2006-os LOVE albumra például újra elkészített egy érdekes mixet fiával, Giles Martinnal a Strawberry Fields Foreverből. A legújabb keverésben, amely szintúgy bravúrosnak mondható, a dal fokozatos kialakulásának lehetünk fültanúi, kezdve a demó verziótól a take 26-ig, mely végén egy sereg Beatles dalt fedezhetünk fel (I Am The Walrus, In My Life, Piggies, Eleanor Rigby, Hello Goodbye).

 

Az eredeti kislemez borítója

 

Marsi József (a Beatles Kódex szerzője)

A könyv a The BlackBirds Shop-ban is megvásárolható ITT

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------

THE BLACKBIRDS BEATLES EMLÉKZENEKAR MAGYARORSZÁG ÉLŐ BEATLES SHOW // THE BLACKBIRDS BEATLES TRIBUTE BAND HUNGARY LIVE BEATLES SHOW BUDAPEST BEATLES LIVERPOOL

TRIBUTE TO JOHN LENNON PAUL McCARTNEY GEORGE HARRISON RINGO STARR A HARD DAY'S NIGHT HELP LET IT BE ABBEY ROAD YELLOW SUBMARINE BORS ŐRMESTER SGT. PEPPER HUN

----------------------------------------------------------------------------------------------------