Hoffmann György
Hoffmann György (dob):
John Lennonhoz hasonlóan én is október 9-én születtem - ez már önmagában akkora megtiszteltetés, hogy fel sem foghatom. A Beatles és Fonográf dalokat már 4-5 évesen doboltam a házunkban megtalálható bútordarabokon, fakanállal. A dobolásban nem a technika és a "matek" érdekel, inkább a lelkemet és gondolataimat próbálom hallatni a hangszeremen keresztül. Gyerekkorom óta a legjobbaktól tanulhattam a dobolás művészetét, de legbüszkébb arra vagyok, hogy Jávori Vilmos és Solti János is tanított. Olyannyira, hogy papírom is van róla, hogy zenész vagyok.
Az egész életemet egy "beatlesfelhőben" élem és csak anyagi okai vannak, hogy nem nekem van a világ legnagyobb Beatles gyűjteménye. :-)
Legalább annyira jelentős és fontos nekem a Beatles tagok egyéni munkássága is, mint a közösen készített dalok. 2003-ban sikerült személyesen is találkoznom Paul McCartneyval Budapesten egy autogram erejéig. 2004-ben teljesült életem másik álma is: két hétig London és Liverpool utcáin sétálhattam. Liverpoolban alkalmam volt személyesen találkoznom Pete Besttel, aki 1960 és 62 között a Beatles dobosa volt, Allan Williams-szel, a Beatles első managerével, Julia Bairddel, John Lennon féltestvérével és az eredeti Quarrymen tagjaival is. Mindezek után felemelő érzés volt az 5 liverpooli turnénk, ahol többször feljuthattunk a Cavern Club színpadára. Itt egyszer Denny Laine előtt is játszhattunk. Hú! És hát az sem volt piskóta, amikor 2009-ben Tony Curtis gratulált az öltözőnkben, egy budapesti koncertünk után.
De amit senki és sehogysem fog felülmúlni, az az a tény, hogy Ringo Starr kb.10 percig fogadott az öltözőjében a 2011-es budapesti koncertje előtt. Kezet fogtunk, aláírta a pólómat, majd búcsúzásként átölelt! Szóval senki ne csodálkozzon, ha csak úgy kóválygok és elvagyok magamban... még nem tudtam feldolgozni!!!