fix bar
fix bar
fix bar
fix bar
fix bar
fix bar

BORSBAN AZ IGAZSÁG!

Borsban az igazság: 50 éves a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band nagylemez

Még csak pár napja, hogy Noel Gallagher betöltötte az ötvenet, és most követi őt a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című lemez is. És hogy jön ide Noel? Úgy, hogy állítása szerint amikor megszületett, a kórházi rádióban na meg otthon ennek az albumnak a dalai szóltak, vagyis a néhai Oasis fő dalszerzője az anyatejjel együtt szívta magába a Beatles zenéjét.

Sokak szerint minden idők legjobb lemezéről van szó, melyről pont Noel mondta azt, hogy „nem éppen tea hatása alatt született”, és ez bizony érződik is a számokon.
A híres borítót, valamint a köztársasági elnök által lenyúlt bajuszt most nem elemezzük, viszont végigmegyünk a dalokon, és mindegyikkel kapcsolatban elmesélünk egy-két érdekességet. „It was fifty years ago today…”

1. Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band

A címadó dalban egy fiktív zenekarról van szó, amit az ihletett, hogy a Beatles tagjai már nagyon unták a rajongók zaklatásait, és legszívesebben mindenhova csak inkognitóban mentek volna. Így keletkezett Bors őrmester figurája, valamint az ő zenekara, az elnevezés pedig állítólag szimplán a „salt and pepper” kifejezésből származik. Az ötlettel együtt a konceptalbum fogalma is megszületett, ugyanis ez a dal szünet nélkül átúszik a következőbe, a téma pedig visszaköszön a lemez vége felé. 2005-ben Paul McCartney a U2-val közösen adta elő a dalt a Live8 monstrekoncerten, a leghíresebb feldolgozás pedig Jimi Hendrixé, aki mindössze négy nappal a Sgt. Pepper megjelenése után már eljátszotta egy koncerten.

2. With A Little Help For My Friends

Az egyetlen dal a lemezen, amit Ringo Starr énekel. Az átvezetésben elhangzik egy bizonyos Billy Shears neve – ő Bors őrmesterhez hasonlóan szintén fiktív figura, viszont akik pár évvel később McCartney halálhírét keltették, váltig állították, hogy Shears nem más, mint Macca hasonmása, aki a halála óta helyettesíti őt kiválóan (érdemes megnézni azt a Letterman interjút, amiben az ex-Beatle poénkodva azt mondja magáról, hogy ő valójában a dublőr). Joe Cockert ennek a dalnak a feldolgozása tette híressé, de az is érdekes, ahogy említésre kerül a Cock The Hammer című Cypress Hill számban. Amikor pedig a Flaming Lips 2014-ben rengeteg vendégsztár kíséretében feldolgozta a teljes albumot, az az előadásukban a With A Little Help From My Friends címet kapta.

3. Lucy In The Sky With Diamonds

Ez a felvétel leginkább a főnevek kezdőbetűiről híresült el – John Lennont azzal vádolták meg, hogy burkoltan az LSD-re utalt. Márpedig az ihlet onnan jött, hogy fia, Julian, egy rajzzal tért haza az óvodából, aminek azt a címet adta, hogy „Lucy az égben, gyémántokkal.” A női név Julian óvodai csoporttársát, Lucy O’Donnellt takarta, aki 2009-ben hunyt el, mindössze 46 évesen. A rajz sajnos megsemmisült, pedig gyűjtők valószínűleg dollármilliókat adnának érte (a kézzel írt dalszöveg 230000-ért kelt el hat évvel ezelőtt). A szöveget amúgy az Alice Csodaországban is ihlette, az LSD-s balhé miatt pedig Lennon azon kezdett el poénkodni, hogy meg kéne néznie a többi szerzeménye címeiben is a kezdőbetűket, hátha azok is jelentenek valamit. A dal jelentős mértékben felel a Tangerine Dream zenekar elnevezéséért, a leghíresebb feldolgozást pedig Elton John követte el, Lennon közreműködésével (a Beatle halálkomolyan állította, hogy Elton verziója jobb, mint az eredeti).

4. Getting Better

A címet Jimmy Niccol ihlette, aki sessiondobosként két hétig helyettesítette a beteg Ringot egy 1964-es turné során – ő mondogatta mindig, hogy egyre jobban megy neki a meló (mígnem Ringo meggyógyult, szegény Jimmy meg eltűnt a süllyesztőben). És noha McCartney kompozícióról van szó, bizonyos verssorok Lennon nőkkel szembeni erőszakoskodását éneklik meg. Macca a 2002/2003-as turnéján előadta a dalt, a Public Enemy meg hangmintázta a Who Stole The Soul című felvételükön.

5. Fixing A Hole

Azon ritka felvételek egyike, amiket a Beatles nem az Abbey Roadon rögzített. És ismét egy olyan dal, amit az (is) inspirált, hogy a rajongók nem hagyták békén McCartneyékat. Minden idők valószínűleg legbénább Beatles könyvében, melyet egy apa-fia páros jegyez, lesajnálóan azt írták erről a számról, hogy említésre sem méltó, de hát ők már a címét sem bírták helyesen lefordítani magyarra. A nagyszerű szerzeményt Macca 1993-as és 2005-ös koncertjein is műsoron tartotta.

6. She’s Leaving Home

Ez valószínűleg az egyik legszomorúbb szám, ami valaha született, és ugyan végig giccshatáron mozog, szerencsére soha nem billen át a rosszízlés oldalára. A két évvel korábbi Yesterday óta már nem volt annyira meglepő, hogy a felvételen csak a dalszerző McCartney szerepel a zenekarból, valamint a vokálozó Lennon – rajtuk kívül még hárfát, valamint vonósokat hallunk (a zenekar Mike Leandert kérte fel a vonósok hangszerelésére, amire a Beatles állandó producere, George Martin nagyon berágott). A szöveg alapjául egy újsághír szolgált, amit Macca a Daily Mirror nevű lapban olvasott: egy Melanie Coe nevű lány eltűnéséről volt szó benne. A legendárium szerint 1963-ban McCartney még találkozott is Coe-val, egy tévéműsor felvétele során. A nagy vetélytárs Beach Boys zenekar géniuszának, Brian Wilsonnak személyesen játszotta el Macca a számot zongorán még 1967-ben, és állítólag Wilson és a felesége egyaránt elsírta magát. A 2002/2003-as McCartney turnékon (így Budapesten is) sokszor elhangzott a dal, Kevin Kline pedig egy picit megváltoztatva („he’s leaving home”) utalt rá a Grand Canyon című filmben. Amúgy érdemes meghallgatni az Easy Star All-Stars reggae-s feldolgozását (akik az egész lemezt előadták Easy Star’s Lonely Hearts Dub Band címmel): elég fura a vidám zenei hangulat és a rettenetesen szomorú szöveg találkozása.

7. Being For The Benefit Of Mr. Kite!

A Beatles tagjainak nem kellett sok az ihlethez: elég volt egy cirkuszi plakát, és Lennon már meg is komponálta ezt a számot, bár az tény, hogy a szöveg nagy részét magáról a poszterről nyúlta (egy XIX. századi hirdetményről van szó, amit Lennon egy régiség kereskedésben vásárolt, amikor a Strawberry Fields Forever és a Penny Lane „klipjeit” forgatták). Lennon állítólag azt mondta Martinnak, hogy annyira autentikus cirkuszi hangulatot akar, hogy még a fűrészpor szagát is lehessen érezni, ekképp ez lett az egyik legkomplexebb felvétel a lemezen, tele van rengeteg hangtrükkel. A cenzoroknak ez a dal sem tetszett, és amíg a Lucynál a LSD-re, úgy itt a heroinra történő utalást véltek felfedezni. McCartney 2013-ban kisebb meglepetésre műsorra tűzte a dalt koncertjein, és azóta is többször előadta.

8. Within You Without You

Az egyetlen George Harrison szerzemény a lemezen (a később a Yellow Submarine filmzenelemezen kiadott Only A Northern Songot itt még visszadobták a többiek), és egyben a Revolveren található Love You To belassultabb folytatása – az India-trilógia egy évvel később zárul majd le a Lady Madonna kislemez B-oldalaként megjelentetett The Inner Lightban. A Beatles tagok közül egyedül Harrison szerepel ezen a felvételen, rajta kívül csak vonósokat és egzotikus indiai hangszereket hallunk. Egy olyan albumon, amin eleve úgy tűnik, hogy minden számot más zenekar játszik, a Within You Without You még jobban elüt a többi kompozíciótól. Harrison amúgy nem volt nagy rajongója a Sgt. Peppernek, és Ringo is azt nyilatkozta, hogy ez volt az az album, aminek a felvételei során megtanult sakkozni. Visszatérve még egy kicsit a dalra: a Dead Can Dance alaposan lenyúlta a dallamot az Indus című számban, kénytelenek is voltak feltüntetni Harrisont társszerzőként (érdemes meghallgatni a Sonic Youth és az Oasis feldolgozásait is, utóbbi amolyan mashup a Tomorrow Never Knows-zal). Lennon szerint ez volt Harrison csúcsműve – ő még a Somethingnál is többre tartotta.

9. When I’m Sixty-Four

A dal, amiben a klarinét a domináns hangszer és aminek szinte mindenki ismeri a dallamát. Lennon nem szerette – bevallása szerint az öregedés volt az a téma, amiről soha nem tudott volna dalt írni (sajnálatos módon nem is érte meg az öregkort). McCartney ennek a szerzeményének az alapjait már 16 évesen papírra vetette, és állítólag el is hangzott egy-két korai koncerten az ötvenes évek végén. Majdnem felfért a Penny Lane / Strawberry Fields Forever dupla kislemez B-oldalára, de aztán mégsem, Macca pedig soha nem adta elő élőben. Viszont a gyerekei igen: 2006-ban, az ex-Beatle 64. születésnapján elénekelték neki.

10. Lovely Rita

Megint csak nem hiányzott sok az ihlethez: McCartneyt megbüntette tilosban parkolásért egy női parkolóőr (név szerint Meta Davies) az Abbey Roadon, és már lehetett is dalt írni az esetről. Meta Ritára keresztelődött, a meter maid elnevezés pedig az amerikai szlengből lett kölcsönözve. A zenei ihlet állítólag a Beach Boys-tól származott, és érdekes módon ez volt az a dal, aminek a felvételét végignézték az akkor még eléggé ismeretlennek számító Pink Floyd tagjai: ők épp akkor rögzítették a bemutatkozó lemezüket az Abbey Road egy szomszédos stúdiójában. Nem egy különösebben kiemelkedő szám, és Macca sem játszotta el élőben 2013-ig.

11. Good Morning Good Morning

Lennont állítólag egy zabpehely reklám ihlette meg a dal megírására, de fontos szerepet játszott az inspirációban a Meet The Wife című BBC sitcom is. A fúvós szekcióért a Sounds Incorporated nevű instrumentális zenekar felelt. Az állathangok a Pet Sounds című Beach Boys lemez hatására kerültek bele a dalba, az meg a mai napig előttem van, ahogy tinédzserként otthon hallgatom a számot, a kutyánk meg felesel a felvételen hallható jószágokkal.

12. Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band (Reprise)

Érdekes módon McCartney a Reprise változatot sokkal többször előadta élőben, mint az albumnyitó verziót. Egy csupán 80 másodperces darabról van szó, ami viszont mégis emlékezetes maradt a dobolás miatt – sokak szerint teljesen megreformálta a dobhangzást a rockzenében, és a hip hopra is nagy hatással lett (nem is csoda, hogy a Beastie Boys hangmintázta a Paul’s Boutique albumon, sok más Beatles számmal együtt).

13. A Day In The Life

És végezetül a magnum opus, az album csúcsműve. Megint csak a Beach Boys-tól, konkrétan a Good Vibrations című dalból, a poptörténet talán első összetett dalából jött az ihlet. Ahogy például a She’s Leaving Home esetében, úgy itt is újságcikkek számítottak kiindulópontnak – Lennon komplett híreket emelt be a dalszövegbe (az említett halálos autóbalesetet egy Tara Browne nevű fiatal celeb szenvedte el, akit személyesen is ismertek a Beatles tagjai). A 25. évfordulóra készített Sgt. Pepper dokumentumfilmben Phil Collins azt nyilatkozta, hogy Ringo dobolását ebben a dalban nagyon nehéz utánozni, és akkor a komplex hangszerelésről még nem is beszéltünk. A cenzorokat az „I’d love to turn you on” sor akasztotta ki, viszont nem törődtek a dal lezárásával, márpedig az egyre magasabb hangokat játszó vonósok az erekciót, a zongoralezárás pedig az ejakulációt voltak hivatottak szimbolizálni. A dal elhalkulása, és némi csönd után aztán még jön egy folyamatosan visszafele játszott duma (ami egyenesen lejátszva állítólag a „we’ll fuck you like Superman” mondatot rejti), szóval a Beatles még a hidden tracket is feltalálta. És persze még millió dolgot lehetne írni mind magáról erről a dalról, mind a lemezről, de akit bővebben is érdekel a téma, az forduljon a szakkönyvekhez. Részünkről pedig csak annyit tennénk hozzá lezárásképpen, hogy boldog születésnapot!

 

2017. június 1. / a cikk szerzője: Steve-O

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------

THE BLACKBIRDS BEATLES EMLÉKZENEKAR MAGYARORSZÁG ÉLŐ BEATLES SHOW // THE BLACKBIRDS BEATLES TRIBUTE BAND HUNGARY LIVE BEATLES SHOW BUDAPEST BEATLES LIVERPOOL

TRIBUTE TO JOHN LENNON PAUL McCARTNEY GEORGE HARRISON RINGO STARR A HARD DAY'S NIGHT HELP LET IT BE ABBEY ROAD YELLOW SUBMARINE BORS ŐRMESTER SGT. PEPPER HUN

----------------------------------------------------------------------------------------------------